Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Naplótöredékek 2.

2010.11.30

2010. szeptember 1., szerda:

az iskolakezdés napja. Dórika unokám most kezdi a harmadik általánost, kistestvérével a hasában Dóri lányom vitte ¾ 8-ra iskolába, utána hozzám jött, és 9-re mentünk Rákoskertre kezelésre. Megint Robi kezelt, most is sokat beszélgettünk, ezúttal már nem bőgtem, pedig Robi szerint ez nem szégyen, sőt, nagyon egészséges. Ha úgy érezzük, nyissuk csak ki a szelepet, hogy a „rossz” kijöjjön, és helyét a „jó” foglalja el. Büszke vagyok rá, hogy az egyik mondatomra megjegyezte, ilyen bölcset legutóbb csak a Dalai lámától hallott…

 

2010. szeptember 9., csütörtök:

Megint borzalmas a reggel. ..... Már harmadik napja nappali sötétség van, borongós, szürke, hideg, párás, ködös, esős az idő, nem csoda, hogy depressziós rohamaim vannak. Ide illenek a költő sorai: „Ősz húrja zsong, jajong, búsong e tájon, / S ont monoton bút konokon és fájón.”..... Depresszió ide, depresszió oda, meghallgattam a „József és a színes, szélesvásznú álomkabát” című Webber-musicalt fejhallgatón, jó hangosra állítva, így minden szavát értettem, most már végre tudom, miről is szól. Csodálatos zene, szép történet, és még tanulsága is van: Minden álom megvalósítható, csak elegendő hit kell hozzá… …..

 

2010. október 14., csütörtök:

Ezt a napot is felejtsük el, legalább olyan szörnyű volt, mint a tegnapi, ha nem még szörnyűbb. Olyan depressziós mélyponton voltam, hogy a reggeli SMS-ben azt írtam Zsókának, hogy holnap nem tudok hozzá elmenni, és a kezelést is lemondom. Márpedig, ha én a legkedvesebb helyemre, ahol eddig a legjobban szerettem lenni, nem akarok (tudok) elmenni, akkor ez már a világvége. Aztán összeszedtem magam, A/4-es papírra nagy betűkkel felírtam:”El akarok menni Zsókához! El akarok menni kezelésre! Meg akarom csinálni a tornát! Akarom írni a naplót!” és kiraktam a polcomra. ….. ....de én akkor sem szeretnék (tudnék, akarnék) menni, mert félek, mint ahogy félek mindentől, ahova menni kell, ahová át kell öltözni, ahol csinálni kell valamit, ahol mások is vannak, mert egy láthatatlan erő mágnesként húz vissza a szánalmas kis szobámba, a piros-fekete kockás takaró alá…

 

2010. október 24., vasárnap:

A reggelek már Zsókánál is nagyon depressziósak, bár megpróbáljuk a rosszullétemet az influenza-szerű betegségemre fogni. Ma már egyáltalán nem tornásztam, fél év óta először, de a reggelihez még volt erőm megteríteni. Zsóka délután hazavitt, mert a gyerekeknek a jövő hét tanítási szünet, rájuk kell vigyázni. Félt ettől a bejelentéstől, hogy hisztizni fogok, de én egykedvűen vettem tudomásul, mit tudok csinálni. Végülis mindegy, hogy itt vagyok rosszul, vagy otthon… Megkezelt, és már nem is tudtam semmit sem csinálni, a csak erőtlenül totyogva mentem egy búcsúkört a napsütötte kertben, a levágott száraz orgonavirágok még most is ott hevernek szanaszét a földön…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.