Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nagy terv

2010.11.28

A NAGY TERV


Aki már olvasta a „Mezőn átmenni” című írásom, bizonyára tudja, hogy micsoda terveim voltak három héttel ezelőtt. Nem túlzottan nagy volumenűek, de tervek: vásárolni a „kisboltban”, lemenni az újságoshoz, dezodort venni a DM-ben. Ezek csak 100-200 m-es távolságokat jelentettek, de most egy nagyobb fába szeretném vágni a fejszém: mintegy kilométernyi távolságra merészkedni otthonról, elmenni a Körút sarkán lévő Mc Donald’s-ig. Persze, nem feltétlenül ebédelni, de ha már el tudtam menni odáig, akkor ennék is valamit. Nem mintha kedvelném az efféle száraz-húsos szivacs-zsemlét, drága jó korábbi főnököm elvét vallom én is: „Inkább maradok a szalámis zsemlénél”. Tehát nem a kajáért megyek, hanem a terv teljesítése kedvéért, a cél kedvéért, és főleg azért, mert járműveken is lehet utazni: két megálló a 9-es busszal, vagy a 83-as trolival. 65 éves korom óta (ami most volt alig egy hónapja), az a mániám, hogy egyszer még járművel utazhassak, BKV- járművel, mert végre megértem, hogy ingyen utazhatok. Nem azért, mintha nem tudnám kifizetni havonta a 4000 forintos nyugdíjas bérletet, hanem azért, hogy nekem is jusson valami, amiért 42 éven át dolgoztam. Végre nem kell bérletet venni, végre nem kell bérletet vinni, végre nem kell izgulni, ha otthon felejtettem, vagy másik táskában hagytam, végre nyugodtan bámulhatok az ellenőr szigorú ábrázatába, aki aztán megértően rámnéz, még a személyimet sem kéri, és magában elkönyveli: „Hát igen, ennek már tényleg elég fehér a szakálla…” Persze, e miatt egy megállót is elég lenne utazni, de én azért is kettőt tervezek: egyrészt így nagyobb az esély, hogy jön az ellenőr, másrészt hosszabb a teljesítendő távolság.

Nézzük most a tervet! Mindjárt az elején egy kis csalással kezdeném: a próbatételt péntekre tervezem, akkor kapom ugyanis a kerületi ortopédián a jobb térdem oldalszalag gyulladására azt a Lidokain-Diprophos szteroid injekciót, amitől lényegesen csökkennek a fájdalmaim. A gyalog leküzdendő távolság meglehetősen nagynak ígérkezik, 550 méter körülire saccolom. Ennyit mostanában egyedül, mindenféle segédeszköz nélkül még nem teljesítettem. De a sors gondoskodik róla, hogy ne élvezzek túlzottan nagy előnyöket, ugyanis a Baross utcai útfelbontások miatt mindkét menetirányban áthelyezték a buszmegállókat, így azok kb. 100-100 méterrel messzebb kerültek a házunktól. Emiatt legalább 200 méterrel többet kell gyalogolnom az eredetileg tervezettnél, amit elég nagy kiszúrásnak minősítek. De azért is meg fogom csinálni, még ha összeesem is az út közepén! Vagy talán tartsak mégis egy főpróbát csak egy buszmegállónyi távolsággal? Nem, ezzel nem nyerek semmit, gyalogolni majdnem ugyanannyit kell, konkrét célja pedig nincsen. Tehát: marad az eredeti terv, irány sajtburgerezni a Mc Donald’s-ba!

Negyed tízre kell mennem az injekcióra (egyedül megyek taxival oda-vissza), tízre már itthon vagyok, kicsit pihenek, 11 órára tervezem az indulást, akkor talán még nincsenek sokan a Mc Donald’s-ban, és a Lidokain fájdalomcsillapító hatása is érvényesül már. Mit vegyek fel? Az a kockás kemping-nadrág, amiben itthon is vagyok talán jó lesz, hozzá piros trikó, aminek elől kis felső zsebe van. (Ide lehet tenni a papírpénzt, hogy ne kelljen a pénztárcával és az aprópénzzel bajlódni.) Magamhoz kell venni a kulcs-csomót, csak úgy a kezembe, pénz a felső zsebbe, zsebkendő a nadrágzsebbe, (hurrá, bérletet nem kell vinni!), és a szandál becsatolása (nem kis feladat) után indulhat az expedíció. Ajtó bezárás, majd kb. 20 méter a liftig, itt 1-2 percet biztosan kell várni, kapunyitás után öt lépcső lefelé (nem gond), innen mintegy 100 méter a Baross utca (útfelbontás miatt sóderkupacokon kell átbukdácsolni), piros lámpánál 2-3 perc várakozás, zebrán átkelés 15 méter. Az eredeti busz-váróig 60 méter a táv (itt az üvegfülke alatt van pad, ha kell, le lehet ülni), az áthelyezett megállót meg kell keresni, úgy tudom, hogy kb. 100 méterrel van előrébb. Buszra, trolira 4-5 perc várakozást kalkulálok be, a 9-es nagyon ritkán jár. BKV-járművön több, mint fél éve nem utaztam, remélem, a lépcsőre fel tudok lépni. Ha nincs ülőhely, és daliás külsőm láttán nem áll fel senki, megkérek valakit, hogy adja át a helyét a szegény, beteg, öreg embernek. Most már csak két megálló ülve, és a Körútnál vagyok. Lefelé sem okozhat gondot a buszlépcső, innen kb. 40 m a zebra, piros lámpa három perc, átkelés 15 méter, bejárati ajtó hét méter, ajtótól a pultig 12 m, ha sokan vannak, leülök valahova. Pihenek öt percet (ennél többet nem tudok egyfolytában ülni), sorban állás három perc, két sajtburger kiszolgálására négy percet, megevésére öt percet számítok. Ha már ilyen messzire eljöttem, csak nem fogok egyet enni abból a kis vacakból… Jó étvágyat!

Visszafelé a „szennyes” elrakása 10 m, a kijáratig ugyanannyi, onnan a buszmegállóig 30 métert saccolok. (Itt nem lehet leülni sehova.) Minimum öt perc várakozás a buszra, a felszállás simán megy, dél körül feltehetően lesz ülőhely, ha nem, jön a felállítás. Két megálló pihenés után a leszállással sem lehet gond. De hová is érkeztünk? Az útfelbontások miatt jó 100 méterrel távolabb az eredeti megállóhelytől, ezért egy cselhez folyamodok: nem a Baross utca-Szigony utca derékszögű háromszög két befogója mentén, hanem a parkolókon átvágva az átfogó mentén fogok hazagyalogolni. Ez a 100+100 helyett csak – ha jól emlékszem a geometriára - 141 métert jelent, ami mindenképpen szép eredmény. Most kezd el fájni a derekam, aztán a combom, a térdem, a vádlim, de már látom az erkélyünket, még 50 méter, tarts ki, már itt az előlépcső, öt fok felfelé (van korlát), már berogyik a térdem, nem tart meg a derekam, még három emelet lifttel, 20 m az ajtóig, három zárat kinyitni, előszoba öt méter, cipőlevétel, még hét méter az ágy, beledőltem, meghaltam, de megcsináltam!

Ez volt eddig a terv, a cél, az elképzelés, az álom, most lássuk, mi is a valóság. De előbb a főpróbáról, és a „bemelegítésről” is beszámolnék röviden. A főpróba tegnap volt, amikoris vásároltam a DM-ben, a patikában és a „kisboltban”, majd ismét elmentem a barkácsboltba fakarikákat venni az erkély-rolettákhoz, amiket fel is szereltem. Ez összesen mintegy 700(!) méter távolság leküzdését jelenti, ami nekem világcsúcsnak tekinthető. A „bemelegítést” a ma reggeli taxis injekció-prodzsekt jelentette, amit 20 perc alatt „csont nélkül” teljesítettem. Itt a feladatot nem a nagy távolságok teljesítése (összesen kb. 100 méter gyaloglás), hanem a vállalkozás pontos megszervezése jelentette. Kis szépséghibája volt ugyan a dolognak: finoman szólva bőrig áztam. A sors megint beleszólt a tervbe, az esős időjárás a ruházat és az indulási időpont megváltoztatását, és egy esernyő cipelését követelte meg. Nem baj, csak növekedjenek a nehézségek, annál nagyobb lesz a győzelem.

Végülis hosszú nadrágban és ingben (ezen is van felső kis zseb) mentem, már csak szemerkélő esőben indultam fél 11-kor esernyővel felszerelkezve. Kulcs-csomó a nadrág- zsebbe, pénz a felső zsebbe. Az eredeti buszmegállóig – az ernyőkinyitás nehézségein kívül - minden a terv szerint ment (a zebra piros lámpájánál „átszaladtam”), ott az üvegfülke kispadjánál eszembe sem jutott, hogy leüljek, igaz, azon már többen is ücsörögtek, nem tudom mire vártak, talán ők is pihentek. Aztán az áthelyezett megálló felé koncentrálva szörnyűséget láttam: hatalmas embertömeg feketéllett az esőben az én buszomra várva. Hamar jött a 83-as troli, persze, az is tömve. Fel sem merült, hogy leüljek, pedig volt üres hely, csak nem fogok odafurakodni ebben a tömegben. A váratlan ácsorgáshoz erőt adott, hogy egy járókeretes öreg néninek segítettem a leszállásban… Pillanatokon belül a Körútnál vagyunk, nem jött ellenőr (kár), már nem esik az eső, a zebránál zöld a lámpa, a Mc Donald’s-ajtó automatikusan kinyílik előttem, a pultnál senki, azonnal kiszolgálnak. Kényelmesen az ablakhoz telepedve a tervezett öt percen belül becsapom a két sajtbucit (kétszer hat harapás), a „szennyest” elviszik előlem, az ajtó nyílik, a troli jön, még futni is kell utána, de a megállóban megvár, van üres ülőhely, most már leülök , és pihenve várom az áthelyezett leszállóhelyet elgondolkodva a befogó, vagy átfogó kérdésén. De szó sincs a rövidebb útról (ott sáros kutyaszarokban kell lépkedni), inkább többet megyek a két befogó mentén, elfáradtam, de nem fáj semmim, még a „kisboltba” is bemegyek vásárolni, „ugrálok” felfelé az előlépcsőkön (minek a korlát?), a lift üresen vár, repülök felfelé, ajtót ki, cipőket le. A tervet teljesítettem. De az ágyra leülve elgondolkodom azon, mit is kellett volna másképp csinálni. Egyet biztosan: írásom címét „A nagy terv” helyett „A kis terv”-re változtatni.

Mert még nagyobb terveim is vannak…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.